A fiam középső csoportos, sok hangot nem mond még jól. Vannak csoporttársai, akik szintén nem beszélnek még szépen, de őket mégis felvették logopédiára. Mi ennek az oka? Hogy lehet, hogy a gyermekemnek csak jövőre ígértek felvételt logopédiára?
Kedves Győző!
Az óvodás gyermekek logopédiai ellátásának célja normál esetben, kisebb eltéréseknél, hogy az iskolakezdésre rendeződjön az elmaradás, így az iskolás évek alatt, az olvasástanulás során már ne okozzon gondot. A logopédiai terápiára való felvétel több szempont alapján történik. Általában, ha nincs nagyon sok hanghibája a gyermeknek, akkor nagycsoportos korában szokott a logopédus a hangok javításával foglalkozni, sokaknál addigra több hang magától, spontán módon javul. Középső csoportos gyermekeket inkább akkor szoktak felvenni, ha nagyon sok beszédhangot hibásan képeznek, vagy a hangok ejtése mellett esetleg valamilyen részképesség területén is elmaradás áll fenn. Az sem mindegy, hogy a gyermek beszédében jelenlévő hanghibák mely hangokat érintik, és hogyan helyettesíti őket a gyermek. Az iskolakezdés várható időpontja is befolyásolhatja a felvételt. Ez csupán néhány, habár rendkívül fontos szempont a logopédiai terápián való részvétel feltételei közül.
Javaslom, ha további kérdése van gyermeke logopédiai szűrésével, vizsgálatával kapcsolatban, vagy szeretne többet megtudni arról, hogy a logopédus miért gondolja úgy, hogy jövőre is elég a fiát felvennie, bátran kérdezze meg tőle! Biztos vagyok benne, hogy megfelelő és kielégítő tájékoztatást fog kapni.
A Mi a célja a logopédiai ellátásnak? bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.